Egy gondolat bánt engemet... (revisited 2013)

Egy gondolat bánt engemet:
Kidobtam a versemet.
A kutya meg megette,
Az utolsó szóig lenyelte.
S Lassan elillant a gondolat -
Egy távolodó gondola.
Elfogyott lassan, semmi lett,
Elhagyott lett, üres csend.
 Istenem, ne ilyen halált adj
Versemnek, ne ilyen halált adj!
Legyen erős gondolat, nagyon erős,
Minden szava felemelő,
Nagy mennydörgést idézzen
Reménytelen szívében
A kitartó harcosnak,
Kit torz lelkek taposnak.
"Világszabadság"
Ezt jól elszúrták..
A zsarnok csak harsog,
Üvölt és gyilkol...
Mi meg tartjuk testünket,
Hogy rajtunk keresztül döfjenek
Lándzsával, karóval:
Hazug és csúf szóval.
S ím a hősök még ma is halnak,
Meggyaláznak, eltipornak,
Látod, ez volt, ez van, s ez vár ránk,
Örök, frivol világszabadság.

Hatszavas gondolatok

Hemingway ötlete után: "For sale: baby shoes, never worn.", avagy hat szóban mindent el lehet mondani.

Saját hatszavasok:
Ha újra láthatnálak, többé sohasem engednélek.
A beteljesült álom sajnos elveszti varázsát.
A háború előtti csend a legrosszabb!
Emlékezz! De ne fulladj a múltba!
Ha hat szóban el tudnám mondani...

Amikor semmi ötletem nem támadt - Posztmodern paródia Esterházy mintára

Péterházy Eszter – Leszokóban

(Ady, aki valójában nem is az az Ady[1], igaz, nem lehet tudni, mert talán mégis, de azért ez mégsem annyira nyilvánvaló, mint amennyire látszik, épp ezért cseles, mert nem tudhatjuk valódi identitását, hogy ő-e az az Ady, mert tényleg sohasem tudhatjuk, esetleg csak annyit, hogy Drahosch mondja hülye vagy[2], mindegy, ab ovo kell kezdenünk, szóval Ady, nyakkendők lila dalai között[3] sétált az utcán, de kedvét szegte, amint oldalra pillantva vöröslő fájdalom csorgott a házfalakról[4], s e kétszínű világban járkálva, ahová belépve már felhagyhatunk minden reménnyel,[5] a járókelőket szemlélve azon gondolkodott, hogy színház ebben a világban minden, ő is, felesége is, minden nő és férfi[6], mert az nem lehet, ugyan, hogyan is lehetne az, hogy szabadság, egyenlőség, testvériség[7], amikor ebben a világban senkié nem lehet igaz boldogság, sem talpnyalóké, sem azé, aki fut a[8] világ elől, és elrejtőzik, mivel bújhat az üldözött, hazájában sem leli meg otthonát[9], ez mind, mind lecsorgott a falról, vörösen, avagy a lila dalokkal, de azt is tudni kell, Ady azért teheti meg mindezt, nem, nem különösebb okból kifolyólag, sem azért, mert dolga volt egy lánnyal[10], sem azért, mert futott, hanem egyszerűen azért, mert ma nem ment iskolába, természetesen, magától értetődő[11] módon, hisz miért is kéne neki iskolába mennie, ha egyszer már ünnepelt költő, igaz, az élet a költők iskolája, na mindegy, pont.)

---

[1] Esterházy Péter – Függő

[2] Esterházy Péter – Függő

[3] Tóth Árpád – Körúti hajnal

[4] Radnóti Miklós – Nem tudhatom…

[5] Dante Alighieri – Isteni színjáték

[6] William Shakespeare – Ahogy tetszik

[7] A 1789-ban kezdődött francia forradalom jelszavai

[8] Biblia – Pál apostol levelei, Ottlik Géza – Iskola a határon

[9] Kölcsey Ferenc – Himnusz

[10] Good Will Hunting – Amerikai film

[11] Kertész Imre – Sorstalanság

***

A novella megtalálható Álmok Útvesztőjén című kötetemben. A könyv megvásárolható 2100 Ft-ért dedikálva tőlem (krajnyakdavid@gmail.com), a Famulus Könyvesboltban, vagy az interneten az Underground Kiadónál, illetve a bookline-on.

Esti Alfréd

Könyvem tizenhetedik fejezete, ahol egy korábbi szereplő, a mindenkivel kötekedő Alfréd összefut Esti Kornéllal, viszont ez már neki is soknak bizonyul!

Tizenhetedik levél

Vagy ha úgy tetszik:

Tizenhetedik fejezet,

Melyben Alfréd találkozik önmaga képmásával, ostora visszafelé csattan el, és nem tud mit kezdeni a helyzettel. – csak ennyit tennék most hozzá. Jó szórakozást!

Esti Alfréd

Alfréd ma is, mint általában, a népligeti megállóban állt, és várta, hogy a busz elvigye Dalmához. Valamilyen okból kifolyólag, ez a járat most nagyon nem akart jönni, egyre több ember tolongott hiába. Alfréd körülnézett, kit is szólíthatna meg, hátha valaki érdemleges információval tud szolgálni a késést illetően. Először egy magas, svájcisapkás, gitáros fiút szúrt ki, de úgy döntött, az Ignáccal való kaland után inkább nem kezd ki sapkásokkal, legyen az bármilyen fejfedő. Aztán meglátott egy kislányt, de őt is inkább békén hagyta, azért az ő lelkivilágába még nem illik beletaposni – Dalma igazán megpuhította. Végül egy igencsak fura fickóra esett a tekintete, aki cigarettát szívott, s nyitott gallérú sárga inget viselt. Ő is fura fazon, de legalább nem kalapos. – gondolta, s megszólította.

– Elnézést, nem tudod véletlenül, hogy miért késik a busz? – kérdezte.

– Busz? – húzta fel szemöldökét az alak. – Ez nem villamosmegálló? – Alfréd erre, mint aki már előre élvezte a beszélgetés számára elképzelt kimenetét, lazán hozzávágta:

– Ember, ez egy buszmegálló!

– Igen, ez egy buszmegálló. Mondta valaki, hogy nem? – s az alak erre megbökött valakit maga mellett. – Uram, ezzel a bőrdzsekis fazonnal vigyázzon, rettentően evidens dolgokat állít random embereknek!

– Hé! – kiáltott rá Alfréd, nagyon dühbe gurult. – EZ... AZ... ÉN... poénom!

– Nem úgy látszik. – felelte az alak félvállról, és nagyot szívott cigarettájába. – Csak nem kicsúszott a kezedből az irányítás?

– Ki vagy te egyáltalán? – förmedt rá.

– Esti Kornél. – állította az.

– Pesti Balfék? Azt eddig is tudtam. Mondj valami újat! Én, kérlek szépen, Alfréd. – mondta neki.

– Nyugi már, kedves Majré. Nincs itt semmi baj. Mindjárt jön a villamos, nem késel el.

– Látod, hogy te mondtad! – ugrott neki Alfréd. – Villamos!!! Villamos! – mondta kétszer is.

– Hányszor  mondjam el,  hogy  ez egy buszmegálló? – kérdezte Esti Kornél.

– Nagyon meg fogod bánni! – Alfréd arca már teljesen vörös volt.

– Márpedig mit, Majré? – kérdezte Esti Kornél.

– Nem mondtam semmit. – nevetett fel erőlködve, erejét vesztve Alfréd.

Kifogott rajta Esti Kornél. Találkozott önmagával, de mivel ő kezdeményezett naivan, és nem volt felkészülve a helyzetre, egyszerűen elbukott. Lesütötte a szemét, majd a következőket mondta:

– Jól van, te győztél. De lenne egy kérdésem. Mi lenne, ha szövetkeznénk? Együtt nagyon, nagyon különleges dolgokat tudnánk véghezvinni! Akár csak ma, akár csak itt, a buszmegállóban.

– Üsse kő, kérsz egy szivart?

– Kérek!

– Na, mutass valamit!

Alfréd minden erejét összeszedte, és megfelelő célpont után kezdett nézelődni. Amikor meglátta a leendő áldozatokat, lassan közelíteni kezdett feléjük. Volt aki újságot olvasott, más a telefonját nyomkodta, vagy egyszerűen csak nézett ki a fejéből – egyikük sem tanúsított különösebb figyelmet a külvilág iránt. Alfréd már egészen közel volt, amikor hangosan felkiáltott:

– Laci, Laci, tényleg te vagy az? – erre az egyik újságot olvasó férfi felkapta a fejét. Alfréd gyorsan kapcsolt, egyenesen a szemébe nézett, és megindult felé. A férfi nagyon zavarban volt, de Alfréd egyértelműen az ő irányába közelített.

– Lacikám, hát te vagy az? Istenem, de rég láttalak!

– Öö, igen, én vagyok. Szia! – köszönt a férfi zavart mosollyal, és kezet rázott Alfréddal.

– Hol is találkoztunk utoljára? – folytatta Alfréd. – Jaj, tudom, tavaly júliusban, tudod, azon a... azon a hogyishívjákon.

– Balatonboglár, a horgásztalálkozó? – lelkesült a férfi.

– Igen, persze! – nevetett Alfréd. – Akkora pontyot fogtam, hogy máig emlegetem apámnak, de ő csak azért sem hiszi el!

– Pedig milyen jó fogás volt a nyáron! – lendült bele Laci. – Én is kifogtam életem talán legnagyobb halát! Remélem, az idei nyár is legalább ilyen jól sikerül majd!

– Hát még én! – helyeselt Alfréd. – Ne haragudj, de most már mennem kell, késésben vagyok!

– Rendben, szia! Nagyon örültem a találkozásnak! – mosolygott rá. – Ugye idén is jössz?

– Persze, ott találkozunk! – nevetett Alfréd, kezet fogott a férfival, majd visszament Esti Kornélhoz.

– Na, milyen volt? – kérdezte.

– Zseniális! – nevetett Esti. – Jól szórakoztam. De most figyelj! – azzal odament könyvében merengő áldozatához.

– Jó napot uram, meg tudná mondani, mennyi az idő? – A férfi felkapta a fejét a könyvből.

– Az idő? – kérdezte.

– Tizenkettő óra, negyvenkét perc, épp az imént néztem. – mosolygott rá ártatlanul Esti, majd várt. A férfi leblokkolva nézett rá, nem tudott mit mondani.

– Öö, köszönöm szépen. – hebegte.

– Nincs mit. – vágta rá Esti. – De ne haragudjon, a buszom hamarosan indul, van még kérdése?

– Nem, nincs. – mondta.

– Akkor a viszontlátásra! – mondta Esti – Ne feledje, tizenkettő-negyvenkettő! – majd diadalittasan visszament Alfrédhoz.

– Látod, nekem nem csak azt a bagatell dolgot hitte el, hogy ismer, hanem azt, hogy ő kérdezett tőlem. Hihetetlen, mire rá nem lehet venni a bambuló embereket! Mintha kiszakadnának a valóságból! – nevetett. – Elég csak körbenézni a villamoson. – kacsintott Alfrédra. – Igencsak megrázó lehet egy villamosút. – mondta. Alfréd ekkor elhűlt, és bocsánatkérőn, megalázkodva szólt Estihez:

– Úristen… te, bocsásson meg, maga… Ön valóban Esti Kornél?!

– Személyesen. – nyújtotta kezét.

– Bocsásson meg, Ön a példaképem, soha, soha az életben nem akartam volna megbántani, egy rossz szó… – esdekelt Alfréd, de Kornél közbeszólt.

– Ne, ne, hagyd abba! Életem során egyedül te kezeltél úgy, ahogy elvártam volna azt az emberektől! Amióta híres lettem, mindenki csak körbeugrál, auto­gramot kér, és elfelejti, hogy ki is vagyok valójában. Én Esti Kornél vagyok, az istenit!

Azzal hátba veregette Alfrédot, és elballagott.

***

A novella megtalálható Álmok Útvesztőjén című kötetemben. A könyv megvásárolható 2100 Ft-ért dedikálva tőlem (krajnyakdavid@gmail.com), a Famulus Könyvesboltban, vagy az interneten az Underground Kiadónál, illetve a bookline-on.

A könyvem eddigi médiamegjelenései

Nehéz elindulni kezdő íróként, de én azért megpróbáltam! :) Összegyűjtöttem pár novellát, és verset, kitaláltam egy központi motívumot, és elvittem egy kis kiadóhoz. Röviden ennyi. Elkelt közel 50 példányban, olyan emberek is kíváncsiak voltak rá, akikre nem is gondoltam volna. Elindulni tökéletes. Számos pozitív visszajelzést kaptam, van olyan példány, ami állítólag kézről kézre jár, van, aki az Ignácot viszi be magyarórára kedvenc szövegeként. Kívánhatnék én ennél többet? :) Hálásan köszönöm mindenkinek, aki támogatott!
MTV interjú: Klikk ide (klikk a hirdetés átugrása gombra)
Kerületi TV interjú: Klikk ide

A kamerát még szokni kell, de az interjúk egész jól sikerültek! :D

Underground Kiadó: Klikk ide
Bookline: Klikk ide
Famulus: Klikk ide
Moly:Klikk ide

Levelek

Őszes hajú, meghajlott hátú ember sétált az ösvényen. Ritkuló tincseibe bele-belekapott a szél, üres tekintete a színpompás leveleket pásztázta. Sokat élt már, a levelek viszont nem változnak. Örökké tükrözik az élet körforgását, amint elválnak a számukra életet adó fától és szabadságukban ezer színben pompáznak, majd tiszavirágzásuk után fájdalmas agóniájukban eggyé válnak a földdel. Végtelen szabadság, de örök magány. S a szenvedés, a hosszú folyamat, míg a mély elnyeli őket, egy élethosszúságú gondolkodást ró ki rájuk. Minden egyes száraz levélen halványan látszik még egy remegő kézzel vésett írás: szeretlek, kérlek, ne hagyj el. A férfi felvett egy levelet, ahogyan minden nap, hazavitte, s könnyeket ejtve a többi közé helyezte. Ő nem felejtette el azt, aki elhagyta őt. Nem tudta, merre jár, mit csinál, de remélte, hogy boldog. Egyik nap már nem volt ereje felkelni, megrokkant a teste. Váratlanul szél kelt a házban, s egy alak formálódott az évtizedek óta gyűjtött levelekből. Ismerős fény csillogott arcában, emléke örökké fiatalon élt a férfiban.
– Én mindvégig szerettelek. – mondta Neki a férfi.
– Tudom. – válaszolta könnybe lábadt szemmel a női alak.
– És még mindig szeretlek. – mondta elcsukló, erőtlen hangon.
– Most már örökre együtt leszünk. – mosolygott, s levelek ezrei robbantak tova, amint a férfi szemében kialudt a fény.

***
A novella megtalálható Álmok Útvesztőjén című kötetemben. A könyv megvásárolható 2100 Ft-ért dedikálva tőlem (krajnyakdavid@gmail.com), a Famulus Könyvesboltban, vagy az interneten az Underground Kiadónál, illetve a bookline-on.

Ignác

Selyem Ignác a tökéletes ellentéte a huszonegyedik századi átlagember külcsínének, viselkedésének és életfelfogásának. Mintha az 1920-as évekből szakították volna ki, la mémoire d’un siècle passé hordja haját, mialatt chaplin-i lüktetés fedezhető fel járása ritmikájában, s közlekedése módjában is a régi filmek idéződnek meg.

Különc stílusa ellenére sok barátja van, les amis proches, a nők is kedvelik időutazó jellegét, mes chéries, társaságban sosem volt hiánya, ő egy igazi l’homme mondain, aki felszínes franciatudását igyekszik leplezni a különböző kifejezésekkel. Természetesen megválogatja barátait, többnyire színészek, kortárs költők (a kifejezés beszélő alliteráció véletlen jellegénél fogva is), akikkel bisztrókban, kávéházakban találkozik, a jelen szellemi fellegváraiban a múlt elveszett dicsőségének fényében. Egyszerűen nevezhetjük sznobnak is. Mindezen túl azonban, van egy életre szóló hobbija, az ő büszkesége, az ún. collection des timbres, ami a becses bélyegei gyűjteményének sznobizált megnevezése.

Selyem Ignác így sétált hát a körúton, 2012-ben. Úriember volt, megnézték az emberek, s nem is felejtették el. Sokan, és sokat beszéltek róla, híresebb lett, mint némelyik színész barátja, ő volt a Fantom. Szóval így, híresen sétálva a körúton, megpillantott egy plakátot, amitől igencsak megdobbant a szíve:

Tisztelt budapesti bélyeggyűjtők! – szólt a hirdetés.

Minden fanatikust örömmel értesítünk, hogy a mai napon, itt helyben kerül sor az első nemzetközi bélyeggyűjtő találkozóra. A belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

– Istenem, egész életemben erre vártam. – mondta hangtalanul maga elé.

– Nincs már ilyen idióta manapság! – mondta ezzel párhuzamosan Martino, az „est” szervezője – Tökéletes inkognitó, senki nem téved ide, a hatóságok bekajálták. Az első maffiatalálkozó, amit nem fújnak majd le, amibe nem piszkít bele a rendőrség… Egy zseni vagy, Rodolfo fiam!

Ignác nem ment el a szokásos délutáni kávéra meghallgatni kedves kortárs költői kezdetleges költeményeit, hanem egyenesen hazarohant, s átlapozta bélyegeit, felelevenítette minden emlékét, érdekes kutatását, nehogy leszerepeljen a nemzetközi társaság előtt.

Néhány óra készülődés után mind szellemileg, mind külcsínileg teljesen felkészülve lépett be a művelődési házba, és magabiztosan bólintott az ajtóban ácsorgó, közel kétszáz kilót nyomó fiatalemberre, akinek így eszébe sem jutott megállítani őt. A terembe lépvén körülnézett, ahol négy-ötfős társaságokban ácsorgó csoportokat látott, melyek tagjai kedélyesen beszélgettek, néha sugdolóztak (bizonyára bélyegtárolási technikákról), illetve albumokat mutogattak egymásnak.

Ignác kissé bátortalanul állt, hisz teljesen idegen volt a társaságban, de egyszerre csak megszólította őt egy férfi egy hatalmas sebhellyel az arcán.

– Jó napot, honnan érkezett?

– Innen-onnan, ahol épp szükség van rám. – mosolygott Ignác.

– Értem. – Felelte a férfi gyanakodva, de biztonságos távolságtartásból. – Sebhelyesarcú vagyok. – tette hozzá.

Ignác megijedt, hát elfelejtették tájékoztatni. Jeligés a rendezvény. Így már minden világos. Neki is gyorsan ki kell találnia valamit. Aztán mégsem tudott.

– Én csupán Ignác vagyok. Olyan sokféleképpen jellemezhetőek a módszereim, hogy inkább meg sem próbáltak nekem nevet adni. – válaszolta, kissé nagyképűen, de nem akart kudarcot vallani így név nélkül.

– Maga mit csinál velük? – kérdezte témát váltva Sebhelyesarcú.

– Méretre vágom, rendszerezem őket, év szerint. – csillant fel Ignác szeme.

– Érdekes. És nem érez semmit? – kérdezte hidegen Sebhelyesarcú.

– Ezek csak tárgyak, csupán az emlékezés miatt csinálom, ki tudja, mióta gyűjtöm őket. Legnagyobb bánatom, hogy az elsők elvesztek, rosszul csomagoltam őket. Maga is tudja, ha nincs konzerváció, hamar tönkremennek…

– Természetesen. Mióta csinálja?

– Gyerekkorom óta. – felelte Ignác lelkesedéssel.

– Úgy látom nagyon ért hozzá, – válaszolt csodálattal Sebhelyesarcú – sosem találkoztam még ilyen fanatikussal. Lehet, hogy megbíznám néhány munkával, ha érdekli.

– Csak hobbiból csinálom, – visszakozott Ignác – de van néhány barátom, akik üzletelnek is, ők valamiért most nincsenek itt.

– Azt mondja, többen vannak? – döbbent le Sebhelyesarcú.

– Természetesen. Tudja, havonta összegyűlünk, és megmutatjuk az elmúlt harminc nap termését. Én kispályás vagyok hozzájuk képest.

A Sebhelyesarcú megköszönte a beszélgetést, kezet fogott vele, majd továbbállt, s odament Philippe-hez.

– Szerintem a déli maffiához tartozik, – kezdte mesélni – biztos, hogy nem közülünk való.

– Vigyázzatok vele, – válaszolt Philippe – de ne essen baja, nehogy hozzá nyúljatok. Nem akarok Pittoékkal balhézni. Itt nem zavar sok vizet, kémkedjen csak az ebadta, nem fog semmit megtudni.

Végül is, Ignác jól érezte magát. Nem tudta, hol vannak a barátai, de felhívni nem tudta őket, mert valamiért nem volt térerő a házban. Aztán el is felejtette őket, beilleszkedett a társaságba, beszélt franciákkal is, akiknek tudta fitogtatni hiányos tudását, igaz, erre ő nem jött rá, mert üdvözölték próbálkozásait. Egy idő után már ő volt egy négy-öt fős társaság közepe.

– Egyszer apám megkérdezte, miért csinálom. – kezdte történetét. – Azt mondtam neki, amíg téged nem érint, miért aggódsz, C’est mon affair. – hatalmas nevetés tört ki erre a társaságban.

– És hol tartja a hatalmas gyűjteményétét? – kérdezte tőle valaki.

– Az éjjeliszekrényemben, vagy az ágy alatt, ahol épp elfér egy új darab. – ecsetelte Ignác.

– Úgy látom Nevenincs úr igencsak megkedveltette magát. – mondta Philippe a Sebhelyesarcúnak, távolról szemlélődve. – Ideje meglátogatnom. – Szépen, lassan odacsoszogott Ignáchoz.

– Tiszteletem, kedves Uram! – üdvözölte. – Mi szél hozta erre?

– Mint mindenki mást. – emelte kalapját.

– Hallottam egyik s másik történetét, és meg kell mondjam, maga igazán belevaló fickó, mondja, nem fél a lebukástól?

– Tudja, én ezt nem tekintem illegális dolognak. Igaz, elég gyakran kacérkodom a törvénnyel, hogy megszerezzek néhány egyedi darabot, de vannak nálam elvetemültebb bűnözők is – nevetett – és szerintem, minél nagyobb tételben csinálja valaki, mindenki szeme láttára, annál inkább tudja a hatóságokat is az orránál fogva vezetni.

– Hehe, maga nagyon okos ember, tudja, ez ennek az egész „bélyegtalálkozónak” is a célja. Mondja, nem lenne kedve Pittoék helyett nekem dolgozni?

– Pitto? – értetlenkedett Ignác, majd elgondolkodott. – Ja, hogy Pitto. – folytatta. – Kezd megromlani a kapcsolatunk, már nem is nagyon tekintek rá, mint főnökömre, inkább szabadúszó vagyok, mint korábban említettem.

– És mondja kedves uram, nem lenne mégiscsak kedve az én alkalmazásomban dolgozni? – erősködött Philippe, és a zsebére mutatott. – Busásan megfizetnék egy ilyen kalibert.

– Tudja mit? – mondta Ignác – Megfogott. Adna nekem néhány percet? Mutatnom kell magának valamit, csak meg kell keresnem otthon. Itt lakom pár percre. Garantáltan le lesz nyűgözve.

– Csak nyugodtan, de vigyázzon! – bólintott Philippe.

– Én mindig vigyázok, teljes a diszkréció. – mosolygott Ignác.

Ignác felvette kabátját, kalapját igazgatta á la mode, vagyis a 20. század divatja szerint, majd kilépett az ajtón, még szívélyesebben biccentve a kövér portásnak, mint érkezésekor. Elkezdte szedni lépteit a háza felé, egyre szélesebben mosolyogva, de lakása előtt végül betért még egy másik épületbe, s a következő mondattal intézte el történetét:

– Biztos úr, van egy olyan gyanúm, hogy a szomszédban közel sem bélyegtalálkozó folyik, nem ártana a körmükre nézni!

Majd sarkon fordult, és elment a Műcsarnokba megnézni Bukta Imre kiállítását.

***

A novella megtalálható Álmok Útvesztőjén című kötetemben. A könyv megvásárolható 2100 Ft-ért dedikálva tőlem (krajnyakdavid@gmail.com), a Famulus Könyvesboltban, vagy az interneten az Underground Kiadónál, illetve a bookline-on.